Na majd én tudom mit keresek

Karesz végakarata - út a füves cigarettától a koporsóig




Kép


Karesz végakarata - út a füves cigarettától a koporsóig

Ez a film egy kétségtelenül egy elfogult, de mégis igen csak tanulságos, mindenkinek kötelezŐ darab!

Ajánlott kapcsolódó könyv: Erich Fromm: A szeretet művészete:

BevezetŐ:

E film többek között Gáspár KareszrŐl szól, és elfogult, mert Karesz sorsát részben bizony annak köszönheti, hogy a most már utólag és késŐn bánkódó szülei nem figyeltek oda még idejében eléggé a gyermekükre vagy / és nem értettek eléggé mindehhez.
Másrészt elfogult, mert Karesz tragédiája megtörténte után Karesz édesapja úgy tűnik, mindig nem látja tisztán a hibáit, az egyházhoz fordult, ami nem túl szerencsés. De ne bocsátkozzunk most hitvitába, viszont tény, vannak bizony olyan emberek is, akik úgy érzik, hogy a papok bort isznak, és vizet prédikálnak, vagy éppen ateisták vagy akármi.

És olyan helyzetben, ahol a drogokról van szó, fŐleg nem szerencsés bármiféle hittérítést is folytatni, a helyzettel visszaélve azt kihasználni bármiféle egyház tagjainak a gyarapítására. Már csak azért sem, mert lehet pontosan az ilyen dolgokkal hajszoljuk bele aztán még jobban a drogozásba azt, akit állítólag meg akarunk menteni tŐle.
E film pedig vallásos (római katolikus) szellemiségű, és ez nagy hiba: világnézetileg teljesen függetlennek és semlegesnek kellett volna maradnia! De ezt bocsássuk meg mégis e filmnek, mindez elfogultságait leszámítva igen értékes és tanulságos egy film!

De bármennyire nem figyeltek oda még idejében eléggé / megfelelŐ módon Kareszre a szülei, Karesz tragédiája nem történt volna soha meg, ha nincs marihuána, ha nincs drog; ha rendszerváltás után nem engedték volna tárt ajtókkal ömleni a fiataljainkra nyugatról a bűnözést és mocskot!

Mert vajon tudtad-e?

Hogy napjainkra Magyarországon minden idŐszakot meghaladó mértékben terjedt el a kábítószer fogyasztás és a -kereskedelem?
Hallottál-e arról, hogy a kilencvenes évek eleje óta folyamatosan nŐ a drog túladagolásban meghalt 18 és 30 év közötti fiatalok száma?
Tisztában vagy-e azzal, hogy a középiskolásoknak több mint a fele kipróbált már valamilyen - a komoly szerek elŐfutárának tekinthetŐ - könnyű drogot?

Ezek, sajnos tények, mint ahogy az is, hogy hiába létezik több tucat megelŐzéssel foglalkozó szervezet és alapítvány, hiába próbálkoztak szigorúbb törvényi szabályozással, ma a drogliberalizáció hangzatos jelszavai sokszor még mindig nagyobb figyelmet és teret kapnak, mint a kábítószer ellen szóló józan érvek.

Manapság nagy szükség van az árral szemben úszásra, különösen érvényes ez a kábítószer fogyasztás tekintetében!

A hangadó politikusok és az úgynevezett jogvédŐ szervezetek nem a fiatalok érdekeit szolgálják, hanem sunyi, hazug módon pont a vesztükre törnek a viselkedésükkel. Bűnpártolás számba megy a 'dekriminalizáció' felvetése, mellébeszélés az alkoholfogyasztással, dohányzással és a nemzetközi liberális gyakorlattal való példálódzás. A média még direktebben áll a témához: drogfutárokat állítanak a fiatalok elé példaképül a képernyŐn, és tudatosan próbálják a fogyasztói szubkultúra világába terelni Őket.

'Ez a film mást ajánl. Nézzed meg Paulus Alajos kétrészes megrázó erejű alkotását, és legyél segítségünkre abban, hogy mások is megismerhessék Őket! Célunk, hogy minden magyar fiatalhoz és környezetéhez eljussunk a magunk szerény eszközeivel. Fogjunk össze egy drogmentes Magyarországért! (De nem a szcientológiai szektával...!) A film alkotói'

Gyakran, egyesek hamisan a hollandiai helyzettel példálózódnak, hogy ott bezzeg szabad drogozni: csak hogy ez egyáltalán nem igaz!

Két drogpolitika létezik. Az egyik az a megengedŐ, a másik az a tiltó. Minden olyan országban, ahol nincs elterjedve a drogozás, ott a teljes tiltás a megoldás. Így ez lett volna Magyarországon is. Hollandia ellenben a megengedŐt választotta, de már egy olyan helyzetben, amikor már nagyon el volt az országban szabadulva a pokol. A Holland állam célja ezzel egyáltalán nem a drogozás pártolása volt, hanem felismerték, hogy a súlyosan elszabadult helyzetben már puszta tiltással nem sokra mennek. Ha viszont a megengedŐ politikát választják, akkor azzal egyrészt elrontják a drogkereskedŐ gazemberek boltját, másrészt egy olyan mederbe terelik dolgot, amit már tudnak szabályozni és felügyelni! Azaz bölcsen belátták: az elszabadult lovat, ha megállítani nem is tudják, de legalább akkor a gyeplŐt a kezükbe tartva irányíthatják; és hogyha nem is rögtön, de idŐvel teljesen meg tudják állítani!
Hollandiában a kemény drogok használatát szigorúan büntetik, kizárólag a könnyű drogok használata engedélyezett, az sem csak úgy, hanem szigorú szabályok, feltételek és ellenŐrzés mellett.
Továbbá Hollandiában - Magyarországival szöges ellentétben - egyrészt komoly felvilágosítás is létezik a fiatalok számára, hogy ne szokjanak rá; másrészt, pedig akik mégis volt olyan ostoba, hogy rászokott, azt is komoly segítŐ hálózat várja, hogy segítse Őt a leszokásban. SŐt a könnyű drogok fogyasztásában nem régen a holland kormány még szigorított is, az országba látogató külföldiek visszaélései miatt.
És mi a helyzet manapság: Hollandiában egyre csökken a drogosok száma, miközben Magyarországon meredeken emelkedik! Magyarországon ugyan állítólag tiltó drogpolitika van, még is csak úgy árad a mocsok be hozzánk külföldrŐl, valamit is érŐ megelŐzés abszolút nem létezik, az utólagos rehabilitációt pedig vastagon verik széjjel.

A tartalom:

Gáspár Karesz 'iszonyatosan jó' gyerek volt, mindenki szerette: öregek, fiatalok, mindenki.

Ehhez képest eltelt 10 év, és Karesz egy szomorú emlékké vált. Volt egy klikk, akikkel Karesz összetalálkozott. Ezt követŐen elŐször csak a marihuánás (vadkender, kannabisz) cigarettát próbálta ki, majd jöttek különféle diszkó drogok, speed, meg extasy, majd végül a heroin, majd a borzalmas halál. Karcsi még halála elŐtt orvosi segítséget kapott, de az sajnos már nem tudta megmenteni Karcsi életét.

Szülei Karcsiról még mind a kábítószer abúzusa elŐtt, mind a heroinos szenvedései között videofelvételeket készítettek, amit a film készítŐinek a rendelkezésére bocsátottak és a filmben is viszont láthatunk belŐlük. Hatalmas fájdalom, hogy Karcsi elveszett. És ilyen körülmények között!

Mert ha valaki halálos beteg, és azért kell meghalnia, az is könnyebb elfogadni, mint az ilyen értelmetlen halált.

Tessék tudomásul venni: aki elkezd kábítószert fogyasztani, az is halálos beteg - egészíti ki mindezt Dr. Széles Géza orvos.

Karesz édesapja börtönben lévŐ elítélteket is felkeres, akiktŐl arról érdeklŐdik, hogy ki próbálták e már valaha a kábítószert és egy tanulságos beszélgetést, hallhatunk közöttük.
Ha valaki abból él, hogy drogot árul, vagy valaki drogot használ, annak nem lehet megmagyarázni az ellentétét. Nem lehet azt mondani egy dílernek, aki milliókat keres ebbŐl, hogy öreg álljál le, mert hülyeség, amit csinálsz és embereket ölsz meg.

És aki a drogozás útjára lépett, egyre kevésbé tudja kontrollálni önmagát.

'Például az én esetem' - mondja az egyik elítélt. 'Se az anyámmal, se az apámmal, nem tudtam leülni. Senkivel! Megbeszélve azt a törést, ami bennem volt. És soha senkinek nem is fogom elmondani. Pedig csak egyetlen szó jóformán. Mondjuk maga a szó az a: SZERETET. Végül is az lenne jó, ha vissza tudnék menni a CSALÁDHOZ. Csak el kell jutnom arra a pontra, hogy én találjak vissza.' A droggal szemben akkor tudunk eredményesek lenni, ha a családok a megteremtik a gyerekeknek azt a biztonságot, családi melegséget nyújtó otthont, ahol jól érzik magukat, és oda tudnak figyelni egymásra, ahol tudják segíteni egymást, ahol megtudják hallgatni egymás problémáit.

A magányosan szorongó ember a legkiszolgáltatottabb, a legmanipulálhatóbb, ezért nagyon fontos az identitás tudat, hogy kik vagyunk, hogy miért élünk, hogy hogyan akarunk eljutni az életünk során.

A marihuána gyilkossághoz, Őrülethez, halálhoz vezet. A fű belépŐ a halál elŐszobájába. Az én fiam életét elvette egy izomagy, aki nem gyŐz terpeszkedni a baromi nagy Mercédeszben és aki az Antillákra jár nyaralni, és nekem csak ökölbe szorul a kezem, amikor látom. Nagyon felhívom a figyelmet, hogy a 2 marihuánás cigarettából következik az aranylövés! Így lett az én fiamból, egy aranyos, vidám kis fickóból egy múmia, egy olyan szörnyeteg korpusz, hogy nem bánom, ha a róla készült képeket csak este 11 után fogják nézni csak, de ezt ennek ellenére a gyerekeknek is látniuk kell! - mondja Karesz gyászoló édesapja.

A film második részben elŐször egy hajóskapitány heroinfüggŐ fiát ismerhetjük meg, akit gyógykezelése közben apja a tengerre vitt dolgozni, a fia nehéz fizikai munkával enyhíteni tudja a drogelvonás szörnyű tüneteit, és sikeresen le tudjon szokni.
Majd pedig láthatjuk a sajnálatosan utolsó, Kassa nevű tengeri hajót, ami még Magyarországon van, Magyarországon készült, magyar alapanyagokból és magyar gépekkel. A diósgyŐri kohó művek kiváló minŐségű lemezeibŐl, 1939-ben és a mai napig az is acélszerkezete kitűnŐ állapotban van.
A Hajó a Magyar Tengerészeti Egyesület jóvoltából felújítás alatt áll. A felújításban drogfüggŐ, leszokni kívánó fiatalok segédkeznek, szintén azért, hogy kemény fizikai munkával csillapítsák a drog elvonási tüneteit.

A filmbŐl meg tudhatunk sok tengerészeti jellegű érdekességet, miközben a drogfüggŐ, de leszokni akaró fiatalokkal hallhatunk tanulságos beszélgetéséket.

Végzetes veszélyeket rejt magában - mondja Karesz édesapja - hogy a családtagok eltávolodtak egymástól. Eszembe jut a fedélzetmester, hogy az az ember, milyen szeretettel fogta meg a dél-tengeri kisfiú kezét. És a kisfiú milyen Őszinte bizalommal nyújtotta az Ő kezét, az idegen Matróznak.

Két ismeretlen között milyen csodálatos szoros kapcsolat jöhet létre, pár perc alatt. Hát hogyne jöhetne létra mindez, szülŐ és gyerekei között? Szeretném, ha a mai szülŐk átereznék ennek a problémának a súlyát, fontosságát. És nem kezelnék balkézrŐl a család összetartását. Ennél fontosabb ma, ebben a felfordult és talán mondhatom talán reményvesztett világban, nincs!

Én sokszor érzem az én Karesz fiam lelkének a végtelen fájdalmát. Érezem a kiszolgáltatottságát. A tehetetlenségét. És még énjének, egyéniségének utolsó maradékával is, saját maga akarja megoldani a problémáit. Már tudja, hogy elbukott, de az utolsó pillanatban sem kér segítséget. Minden gyerekben vannak soha fel nem fedezett ismeretlen érzések, gondolatok, melyet mindenki elŐl eltitkol. Miután szégyelli a szüleivel megosztani a problémákat, önmaga keresi a megoldást, és természetesen nem tudja, hogy egyedül, fiatalon, az ereje és a lehetŐségei mennyire végesek. Valami érthetetlen büszkeségbŐl, dacból nem fordul segítségért a szüleihez. És aztán jön a kábítószer, és az út vége, az esetek túlnyomó többségében, az rettenetes.

Ezeknek az embereknek nem csak a testük, hanem a lelkük, elsŐsorban a lelkük beteg. Ezt a beteg drogos lelket pszichológus, pszichiáter már gyakran nem tudja gyógyítani.

Az a kórház, ahol ez gyógyítható, ott, ha keresztény vagy, akkor a Jézus Krisztus, ha ateista vagy, akkor kizárólag egy érett, hiteles, valódi szeretet nyújtani képes ember lehet csak is a fŐorvos.

'A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD!' VÁLASSZ MAGADNAK VALAMI NAGY, VALAMI SZÉP ÉLET CÉLT, A MŰVÉSZETBEN, A TUDOMÁNYBAN, A VILÁG MEGISMERÉSÉBEN ÉS SZEBBÉ, JOBBÁ TÉTELÉBEN, A SPORTBAN, A SZERELEMBEN, STB.-BEN. TANULJ, SPORTOLJ, DOLGOZZ, PRÓBÁLD MEGÉRTENI A VILÁGOT ÉS SZERESS! NE A DROG LEGYEN AZ ÉLETCÉLOD: DROG HELYETT VÁLASZD AZ ÉLETET!

A film alkotói és támogatói:

Az alkotások az Országos Rádió és Televízió Testület,
a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium
a Szociális és Családügyi Minisztérium
és az Újpesti Önkormányzat
a Szerencsejáték RT,
és a Delta Color Kft támogatásával készültek.

Köszönetet mondunk:

az Igazságügyi Minisztérium,
a Magyar Honvédség,
a MAHART,
a Magyar Hajózási Szakközépiskola,
a Babits Mihály Gimnázium
a Magyar Tengerész Egyesület,
Sillye JenŐ és barátai közreműködéséért,
a Gáspár család segítségért;
valamint
S. Nagy István és Máté Péter
Kovács Judit és Majláth Júlia
Sillye JenŐ
elŐadó művészeknek, akik egy-egy daluk szerzŐi jogdíjairól lemondtak a drogfüggŐ fiatalok megsegítése érdekében.

A filmet készítette a MANÓCSKA KÁBÍTÓSZER-ELLENES ALAPÍTVÁNY ÚJPESTÉRT és a VARISZKÓP BT. a FOCUS Videofilm Stúdió gondozásában.

A film szabadon terjeszthetŐ, sŐt terjesztése kívánatos, juttasd el minél több barátodnak és ismerŐsödnek!

Érezd jól magad! - DROG NÉLKÜL!

A marihuánára az égvilágon senkinek sincs semmi szüksége. Minden ilyen állítás hazugság, csúsztatás, félrebeszélés, önbecsapás, illúzió, drogreklám, beetetés, népirtás.
Kód:
part1
part2
part3
Jelszó:
elitewarez.hu vagy elitwarez.hu
 

3 megjegyzés:

Névtelen írta... at 2010. november 23. 16:42

Megnéztem a filmet és tény ami tény igazán megrázó, de egy dologgal mégis vitatkoznék. A füves cigaretta nem feltétlen egyenes út a heroinhoz, sőt még a kemény drogokhoz sem. Fiatal koromban megismerkedtem a füves cigarettával, de nem volt túl hosszú kapcsolat. Lehet mondani életemben pár füves cigiben vettem részt. Ennél mélyebbre nem néztem a drogok világában pedig engem is kínálgattak anno mindenféle baromsággal. Kis ésszel és a saját életem megbecsülésével arra a következtetésre jutottam, hogy semmi módon nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni amiből esetleg nincs illetve csak nagyon nehezen van visszaút. Ezen felül nem osztom azt a véleményt hogy ez nem sör illetve nem bor. Az alkohol ugyanolyan kábítószer mint akármelyik másik, csak épp legális és mondhatnánk, hogy az alkoholizálás egyenes út egy füves cigihez és így tovább. Az alkohol is súlyos függőséget okozhat és számtalan embernek tette már tönkre az életét. Sőt ismerek olyan embert aki elment elvonóra nyugtatókat kapott az alkohol elvonási tünetek kezelésére melyek legalább olyan súlyosak mint a heroiné és azóta a gyógyszerekre iszik. A marihuána elvonási tünetei úgymond nem léteznek vagy csak nagyon ritka esetben és kizárólag pszichikai függést okoz, míg az alkohol és a heroin testi és pszichikai függést is előidéz és nagyon komoly elvonási tünetekkel jár mind a két szer elvonása. Azt gondolom hatalmas tévhit azt gondolni, hogy bármely drog beleértve az alkoholt és a cigarettát is jobb lenne a másiknál főképp ha csak azt a különbséget vesszük figyelembe, hogy az egyik legálisan beszerezhető a másik pedig nem. A drogoktól való függés, az ember bizonyos fokú lelki gyengeségét és csökkent problémamegoldó képességét mutatja, tehát a függés kialakulása nagyban függ az egyéntől akár alkohol akár cigaretta akár bármely más drog esetében. Tehát egyáltalán nem biztos és nem is lehet bizonyítani, hogy egy szál marihuánás cigaretta elszívása heroin függőséghez vezet ( Hollandia lakosságának hány százalékát érintené? ) ahogy egy pohár sörtől sem lesz az ember fetrengő alkoholista sem egyből drogos. Az bizonyos, hogy véleményem szerint a legtöbb marihuánás cigaretta kipróbálása buli hangulatban alkohol hatása alatt történik amikor az emberek felszabadultak és lazul az erkölcsi moráljuk. Ebben az esetben viszont kérném Önöket, hogy küzdjenek az alkohol illegalizálásáért és a dohányzás betiltásáért is, hiszen hazánkban ez a két drog sokkal több áldozatot szed és sokkal több hódolót mondhat magáénak mint a heroin. Használatuk ugyanúgy lépcsőfok a halálba.

Csudafilm írta... at 2010. november 23. 23:59

ebben igazat adok a kommentelőnek!
Szerintem aki gyenge akaratilag annak mindegy mit csinal rászokik és onnantol az adott szenvedély fogja uralni...

Névtelen írta... at 2010. november 26. 14:35

Amit szerintem még meg lehet jegyezni a filmmel kapcsolatban, hogy nem is értem, miből gondolták a szülők, hogy egyedül le tudják szoktatni a gyermeküket egy ilyen komoly anyagról. Sokkal jobban ki kéne hangsúlyozni a filmben, hogy ilyen esetben nem a máktea otthoni főzése (ami szintén nem túl legális) a megoldás, hanem megfelelő szakemberek felkeresése. Elmagyarázni azt, hogy az ilyen betegségben szenvedő emberekről nem szabad legyintve lemondani és támadólag fellépni ellenük. Sok helyen sajnos azt olvastam, hogy emberek a halálukat kívánják a heroinistáknak. Pedig őket is anya szülte, a boldogságot keresték, valami nem volt kerek az életükben vagy csak azt hitték ők lesznek azok akikre nem fog vonatkozni a pár, akár csak egy alkalommal történő kipróbálás általi függés. Meg kell érteni, hogy nekik támogatásra van szükségük. Az is biztos, hogy hinniük kell valamiben, de nem feltétlen egy egyházban, inkább csak az életben, szeretetben és a boldogságra való képességben. Olvastam, hogy mennyire megoszlanak a vélemények a leszoktatással kapcsolatban, sokak szerint jó a metadon sokan viszont állítják, hogy akiket heroinnal szoktattak le (tiszta ellenőrzött anyaggal, ellenőrzött körülmények között) sokkal nagyobb eséllyel maradtak tiszták. Osztom továbbá azt a véleményt, hogy komoly segítség lenne, ha a már függő egyének tiszta ellenőrzött anyaghoz tudnának jutni, ez esetben szembe kerülnének szakemberekkel akik részükre odaadják a szert. Ez azért lenne fantasztikus, mert végre lenne egy adat arról hány ember szenved heroin függőségben. Előbb utóbb az összes függőnek elfogy a pénze, nem folyamodnának lopásokhoz, könnyebben elérhetővé válnának és ezért felvilágosíthatóvá is. Sok élet megmenthető lenne, nem beszélve arról, hogy ez megakadályozná az illegális terjesztést is. Arról már nem is beszélek, hogy sehol nem lennének szétdobált esetleg fertőzött (AIDS, Hepatitis) tűk. Ebben az Országban az emberek nagy többsége nem elég érett sem értelmileg sem érzelmileg arra, hogy felfogja közös összefogással, a drogfüggők elfogadásával, segítésével akár a saját családjukat is megmenthetnék. Szinte nem találkozni olyan családdal ahol ne lenne legalább egy ember aki függ valamiféle kábítószertől, legyen az fű, heroin, alkohol, dohány, speed vagy bármi más. Bárki szembetalálhatja magát a problémával, de sajnos a hiányos ismeretek miatt és sok embertársunk mocskos fröcsögése miatt sokan egyből támadólag lépnek fel. Ezekről a dolgokról is kéne beszélgetni az iskolásokkal, mert az elrettentés általában csak ideig óráig tart. Sokat riogatták már a népet a máj betegségeivel alkoholizálás ellen a tüdő rákkal cigizés ellen, mégis mennyi értelme volt. Amennyiben holnap lefilmeznék egy tüdőrákos haláltusáját, megnézném hányan dobnák el a cigit vagy mennyivel esne vissza a frissen rászokók létszáma. A gond ha olyan társaság vesz körül akikben bízol és ők azt mondják majd, hogy én is cigizek, iszok, heroinozok és milyen jó nekem, ne törődj vele mivel riogatnak hiszen én sem vagyok beteg akkor sajnos a fiatalok hajlamosak nekik inkább hinni. Mindig lesz olyan kivétel aki már 80 éves és füvezett, cigizett, ivott és semmi baja nincs míg más aki kihagyta ezeket tüdőrákban halt meg. Innentől rögtön ott van egy újabb kibúvó hiszen minek nem megcsinálni ha anélkül is meghalhatsz harminc évesen. Ezért a riogatásnál sokkal célszerűbbnek tartanám a korrekt felvilágosítást amit szakemberek és már a hadak útját megjárt tiszta ex-kábítószeresek tartanának. Ezen felül nem ártana, ha az olyan típusú bulikon melyekről sokan tudják, hogy a kábítószerről szolnak igenis lenne elérhető orvosi szolgáltatás. Aki drogozni megy az fog is, de ismét mennyi életet lehetne megmenteni azzal, ha legalább ott bevizsgálnák az anyagot, hiszen egy kipróbálás is végződhet halállal. Ebben az esetben akik le akarnak szokni, hamar tudnák hová kell fordulni abban a pillanatban ahogy megfogan bennük az elhatározás és esetleg megértők, szeretetteljes segítséggel találkoznának rögtön.

Ha nem elég az ingyen letöltési sebesség!